A gyereknevelés 9 állandó igazsága

gyerek-Gyongyosi-Csalad-es-KarrierPont

Mindenki egyéniség, mindenki más, nincs két egyforma gyerek – sokat szajkózott és vitathatatlanul igaz állítások. Kétség sem fér hozzájuk, ám vannak örök érvényű igazságok, melyek minden egyes gyerekre igazak, kivétel nélkül, bármilyen különbözőek is. Ezeket szülőként érdemes és fontos zsebre tenni!

  1. A gyerekek nem mini felnőttek
    Egy kisgyerektől nem várható el, hogy korát meghazudtolóan önálló és illedelmes legyen, felnőtt módjára kommunikáljon, illetve kezelje a konfliktusokat.
  2. Kell a közelség
    A gyerekeknek szükségük van a szülő érintésére, közelségére. Nem lehet olyan zsúfolt egy nap, hogy ne jusson idő megölelni a gyereket.
  3. Tisztelet
    A gyerekek, attól, hogy gyerekek, ugyanúgy tiszteletet érdemelnek, mint bárki más. A felnőtt soha nem szabad, hogy visszaéljen fizikai és szellemi fölényével, esetleg nevetség tárgyává tegye a gyereket.
  4. Elgyengülés és erősség
    Fontos, hogy a szülő bátran megélje a gyerek előtt is az érzelmeit, megmutassa, hogy az élet velejárója, hogy néha szomorú, néha aggódik az ember. Azt azonban nem szabad felednie, hogy ő a gyerek szemében bástya, akinek erősnek kell maradnia, képesnek kell lennie uralni a helyzeteket. Ezzel teremthet a gyerekben biztonságérzetet.
    A továbbiak:
  5. A gyerekek sokféle módon fejezik ki, és sokféle módon igénylik a szeretet kifejezését. Fel kell tudni ismerni, mi az a nyelv, amin a gyerek azt mondja, szeretlek, nyitottan fogadni azt, és felé is gesztusokban, illetve szóval is kifejezni a szeretetet.
  6. Fontos belátni a gyerek hisztije mögé, hiszen nem a szülő bosszantása vezérli. Hiányérzete, szükséglete lehet, amit fel kell ismerni. Egy ölelés csodákra képes.
  7. Bántalmazni, fizikailag fenyíteni semmi szín alatt nem szabad a gyerekeket, de a kényszerítés, a fenyegetés sem vezet semmi jóra. A gyerek frusztrálttá válhat, maradandó lelki sérülést szenvedhet. Ha látja, hogy megértik őt, sokkal együttműködőbb lehet.
  8. Minden gyerek tanulmányi eredményében lehetnek hullámvölgyek, aminek nem a lustaság az oka. A szülő feladata, hogy akár a tanárral együtt, a gyerek bevonásával kiderítse, hol a probléma, és mi lehet a megoldás.
  9. A gyerekeknek is szükségük van szabadidőre, amikor valóban kedvük szerint játszhatnak vagy épp lazsálhatnak. Nem kell minden pillanatukat betáblázni, és nem is szabad. Az unatkozás egyébként táplálja a kreativitást.

Fülöp Henrik

Facebook

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor