Keller Richárd bejegyzései

Itt van az influenza, itt van újra

Múlt héten már az ötszörösére nőtt a megbetegedések száma előző héthez képest.

Február 1. és 7. között megyénkben 2.610 fő – vagyis az előző héten regisztráltak kb. ötszöröse – fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ez a szám meghaladta az ún. járványküszöb-értéket.

A Heves Megyei Kormányhivatal jelentése szerint a betegek 33 százaléka a 14 éven felüliek közé tartozott, a legérintettebb a 15-24 évesek, valamint a 35-59 évesek korcsoportja volt.

influenza

A 25-ösnél mindig történik valami: most gázcsőnek tolatott egy teherautó

A baleset a 25-ös főút közelében lévő telephelyen történt hajnalban, és gázszivárgás is volt.

A csőből “kiszabadult” a gáz, ezért egy 500 méteres szakaszt lezártak a 25-ös főútból. Négy embernek ideiglenesen  kellett hagynia az otthonát, de már mindenki hazatérhetett – olvasható a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Fotó:: Keller Richárd
Fotó:: Keller Richárd

Nem beszél a Jobbik az ostorosi vereségről

Vasárnap időközi választást tartottak Ostoroson, ahol Böjt László, aki egyébként a  település polgármestere, utcahosszal nyert, és leiskolázta a Jobbikot is a vasárnapi időközi polgármester-választáson.

Szerettük volna, ha a Jobbik helyi országgyűlési képviselője nyilatkozik hírportálunknak a fiaskó okáról, de Mirkóczki Ádám csak a sajtóreferensén keresztül üzent nekünk. A szűkszavú közleményben csak annyit mond: a vasárnapi eredményekről nem tartanak külön sajtótájékoztatót, Tietze Nándor a Jobbik képviselőjelöltje köszöni a szavazatokat, Böjt László munkájához pedig sok sikert kíván.

A még nem hivatalos végeredmény, szerint Böjt László 526, Róka Sándor (független) 220, Balizs Károly Vidor (független) 162, Tietze Nándor (Jobbik) 111, Böjt Attila (független) 100, Németh Zoltán (Magyar Munkáspárt) pedig 1 szavazatot gyűjtött be. A Jobbik jelöltje a képzeletbeli dobogóra se állhatott fel.

 

Gettó “feeling” a külső soron

Roncsautók tömegét fedezte fel augusztusban az Agria Tv a Külsősor utca szélén, az aktuális helyzetet meg az Egri Ügyek csekkolta le a napokban. Még mindig “ottan” dekkolnak a kibelezett auto-zombik, ritka rusnya látvány, az “eccer” biztos, csak nehogy meginduljanak a belváros felé.

Ezeket a fotókat az Egerben láttam,hallottam Facebook-csoport tagja, Darius készítette a napokban. Az Egri Ügyek meg kommentálta a képeket. Tájékoztatásuk szerint nem elég, hogy már hónapok óta ott vannak a roncsok az ipari park közelében, most már “intelligencs”, kulturált “jóemberek” szemeteiket is idehordják. Íme:

 

Fotó: Darius
Fotó: Darius
Fotó: Darius

A videót még augusztusban készítette az Agria Tv:

“Gyűjtögető” életmódot folytatott, most a “hűvösön” pihen

Társasházi tárolókat fosztott ki P. Kálmán Egerben, a rendőrség szembesítette azzal, hogy túl vagyunk az ősközösségen.

A 26 éves neandervölgyi fiatalember (homo sapiens-nek nem mondanánk) február 5-én (múlt pénteken) döntött úgy, hogy belenyúl a közösbe, és az egri Kodály Zoltán utcában több társasház alagsorában megrongálta a tárolók ajtaját és a helyiségekből kerékpárt, fényképezőgépet, valamint egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.

A rendőrség egy közeli utcában fogta el frissen szerzett zsákmányaival, és nyugodtabb körülmények között, a hűvösben tájékoztatta arról a  fiatalembert, hogy a halászó-vadászó-gyűjtögeti korszakon és az ősközösségen túllépett az emberiség.

 

Szujó Zoltán még keresi kommentátori hangját

A népszerű kommentátor, sportriporter, műsorvezető a közelmúltban Egerben járt, és exkluzív interjúban mesélt hivatásáról és Forma-1 iránti szeretetéről az Eger Híreknek.

Szujó Zoltán még nem talált rá igazi hangjára kommentátorként – árulta el hírportálunknak. A népszerű tévés tudja, hogy kissé megosztó a néha “túl erős, túl hangos, túl lelkes” kommentátori stílusával, és az is előfordul, hogy  “besétál hozzá a közvetítői állásba” civil, szurkolói énje is (lásd Hamilton-eset), de mindig maximálisan odateszi magát, hogy egyedi, színvonalas közvetítést nyújtson a Forma-1 rajongóinak.

Klikk az interjúra, hogy megtudd: honnan származik a védjegyének számító futamindító mondat, megengedhető-e egy kis kommentátori “káromkodás”, mitől vált egyik legjobb közvetítésükké Wéber Gáborral a szakadó eső miatt több napig eseménytelen nagydíj hétvége, és sikerült-e átadnia F1 iránti rajongását lányainak.

_B1Q0271-2
_B1Q0266-2
_B1Q0255-2
_B1Q0241-2
_B1Q0238-2
_B1Q0234-2
_B1Q0278-2
Fotó: Nemes Róbert

Kézilabda: Dobó és “zsoldosai” ezúttal összefogtak és győztek

NB I-es győzelmet hozott hazai pályán a PLER-Budapest ellen az Eger SBS Eszterházy férfi csapatának Dobó Zsolt és a frissen igazolt “idegenlégiósok” összjátéka. 

Bár az Egri csillagokban majdnem Dobó és a vár vesztét okozták a pénzért harcoló zsoldosok, vasárnap az egri NB I-es mérkőzésen olajozottan működtek együtt az újonnan igazolt szlovák és cseh “idegenlégiósok” az egriek “dobójával” Dobó Zsolttal. A végeredmény 30-29 lett az egriek javára.

A szlovák Radoslav Antl és Andrej Petro, valamint a cseh Alexander Radcsenko együtt 11 pontot, míg az egriek kiválósága Dobó Zsolt 9 pontot dobott.

A mérkőzés részletes beszámolóját a handballeger.hu-n olvashatjátok.

Forrás: handballeger.hu
Forrás: handballeger.hu

 

Eger Hírek heti top 5: kiderült, hogy édesszájúak vagytok

Megnyílt a Café Dobos, Egerbe látogatott a TEK vezér, leteszteltük Eger gőzgombócait, “megmutattuk” Eger legjobb marihuána ültetvényeit és beszámoltunk a “tömegbalesetről” a Rákóczin. Ezeket a cikkjeinket klikkeltétek szét a héten.

Mi már jártunk az egri mennyországban. És ti?

 

Több mint testőr – Egerhírek interjú a TEK főigazgatójával

 

Kerek, puha és édes, mi az?

 

Ezek Eger és környéke legjobb marihuána-ültetvényei

 

Bréking: “tömegbaleset” történt a Rákóczin

Levetette magát egy fiatal férfi a tetőről az Olasz úton

A férfi nem élte túl a zuhanást, a rendőrök még helyszínelnek az olasz úti tízemeletesnél a heol.hu értesülése szerint.

Egyelőre nem tudni, hogy a férfi miért ugrott le a tetőről, az sem ismert, hogy a ház lakója volt-e. A rendőrség nem zárja ki az öngyilkosságot sem.

A rendőrség sajtóreferense későbbre ígér tájékoztatást, amelyről beszámolunk.

baleset_rendorseg_bunugy_katasztrofa

 

Kis gólkülönbséggel, de győzött a ZF-Eger a kaposváriak ellen

Betegség és fáradtság nehezítette a ZF-Eger férfivízilabda csapatának szombat esti meccsét, de így is győzni tudott 11-8-ra.

Az egrieknek Milus Csuk, Hárai Balázs és Hosnyánszky Norbert nélkül kellett szembe szállnia a Kaposvári VK-val, ráadásul egy pár nappal ezelőtti BL meccs után – olvasható az egrivizilabda.hu-n.

A 3 pontot így is begyűjtötték a mieink az OB I-es mérkőzésen, de a gólzáporhoz szokott egri közönségnek ezúttal be kellett érnie egy “mindössze” három gólos különbséggel. Szerintünk ez is fantasztikus teljesítmény, gratulálunk a csapatnak! A részletekért klikk IDE!

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

Ők vették vállukra negyedük gondjait

Az “elválasztott” tizenhat fertálymestertől Várkonyi György főkapitány “vette ki” az esküt szombaton.

Miután felöltötték a százráncú köpenyt a mesterek, bált is rendeztek a tiszteletükre (lásd galéria).

Gyorstalpaló a fertálymesterségről:

A törökhódoltság megszűntével, a XVII. századvégén, amikor – jóllehet az idők zűrzavarosak voltak – alig egy pár tisztviselője volt a városnak. A körülmények szükségessé tették, hogy minden városrésznek legyen a polgárok köréből egy-egy köztiszteletben álló bizalmi embere, aki tudjon írni és olvasni, s akinek személyes tekintélye segítségére lehessen a város vezetőségének a közigazgatásban és  igazságszolgáltatásban.

Mivel pedig 1700. táján a városnak csak a fallal bekerített része volt meg, ez pedig négy kerületre, seriesre, oszlott, a német nyelvhasználat e városrészeket elnevezte „v i e r t e l e k”-nek, fertályoknak. Ez a szó tehát, mint fogalomjelző, szinte egykorú magával az intézménnyel, amely így kapott f e r t á l y m e s t e r elnevezést.” (részlet Breznay Imre 1936. jan. 29-én elhangzott rádióelőadásából)

A fertálymesterség hagyománya hosszú évtizedekig “elfelejtődött”, majd 1996-ban Várkonyi György újjáélesztette a történelmi intézményt és az Egri Lokálpatrióta Egylet alelnöke és a mai fertálymesterek főkapitánya lett.

Íme az avatási ünnepség fotói Nemes Róberttől:

 

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

 

Tovább a folytatáshoz

Már megint a 25-ös: két autó ütközött, lezárták az utat

Személyi sérüléssel járó baleset történt háromnegyed 8 körül Eger határában a 10-es kilométerkőnél, az utat lezárták.

Úgy tudjuk  három személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést.

Kerülni Eger felől a Kőlyuk út irányába, Kerecsend felől pedig a Demjéni út irányába lehet.

rendorseg_bunugy

BL után OB I: ma is szurkolnod kell a ZF-Egernek!

BL győzelem a Spandau ellen pipa, most a kaposváriak következnek az országos bajnokságban.

Bár októberben őket 18-5-re “elporoltukl” (huh, kis képzavar vizes környezetben), azért lehetnek ma meglepetések (ne úgy legyen). Még mindig nem csobbanhat vízbe Milos Csuk derékfájás miatt, és Dabrowski Norbert azt is elárulta az egrivizilabda.hu-nak, hogy több játékosának szereplése is kérdéses betegség miatt.

Épp ezért kell szurkolnod ezerrel! Irány ma  Bitskey Aladár Uszodába, ahol este hatkor kezdődik a mérkőzés.

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

“Fényes nappal” raboltak Egerben a bátor “uccai harcossok”

A merész és ravasz “karatéjosok” csütörtökön csaptak le a Homok utcában. Egy “túlerőben lévő” 17 éves mezőkeresztesi fiatalt bántalmaztak, akinek elvették 1 azaz egy darab mobiltelefonját (najó, plusz töltő!!!).

karate

A szomorú eset az egri Homok utcában történt. A két “karatéjos”, de az is lehet, hogy szamuráj,  felszólította a mezőkeresztesi fiút, hogy adja át részükre a mobiltelefonját, de ő nem adta. Megint mondták, hogy adjad má’ ide, de ő nem adta. Végül akcióba léptek az “uccai”, de lehet hogy ketrecharcosok, és súlyosan bántalmazták a fiút, valamint elvették a mobilját, plusz töltőjét. Ezután igazi harcoshoz méltóan kerékpárra pattantak és elmenekültek.

A fiút sérülései miatt az egri kórházba szállították.

Az elkövetőket, egy 20 éves sátai és egy 21 éves tófalui lakost, nyolc órával a bejelentés után elfogták, most őrizetben várják az “eredményhirdetést”.

Ez ma sajnos a balesetek napja Egerben

Ezúttal egy autó ütközött oszlopnak – jelentette egy olvasónk.

rendorseg

Körülbelül negyedórája egy autó ütközött oszlopnak a Ráckapu tér és 3-as iskola kereszteződésében. Nincs lezárás, autómentő már a helyszínen. Vezessen mindenki óvatosan!

Bréking: “tömegbaleset” történt a Rákóczin

Négy autó ütközött a Rákóczi úton a Neumann előtt a belváros felé vezető belső sávban péntek délelőtt. Információink szerint még tart a helyszínelés, ha tudod, kerüld el a környéket!

baleset1

A képek tanúsága szerint(lásd mentő) személyi sérüléssel járó “tömegbaleset” történt a Rákóczin, amikor négy autó csúszott egymásba. Egy autó hátulja, háromnak az eleje nagyon csúnyán összetört.

A fotókat kollégánk Nemes Róbert fotóriporter készítette mobillal a helyszínen, pár perccel a baleset után. Egy olvasónk azt írta, egy sávon a belváros felé már lehet közlekedni. Ha megtudunk újabb infót, hírül adjuk.

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

Több mint testőr – Egerhírek interjú a TEK főigazgatójával

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője exkluzív interjúban számolt be nekünk Magyarország jelenlegi terrorfenyegetettségéről, arról, hogy mi vár hazánkra 2016-ban, de mesélt egyik legrázósabb bevetéséről és Orbán Viktor miniszterelnök védelméről is.  

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

Csökken, vagy nő a migránshullám és terrorfenyegetettség, mire kell odafigyelnie a TEK-nek egy családját kiírtó férfi elfogása közben, életét adná-e, ha kell a miniszterelnökért Hajdu János? Klikk az interjúra, hogy megtudd!

Cseh Laci olyan Egernek, mint a Hungaroring Budapestnek

Nem kap elég nyilvánosságot, hogy Cseh Laci az egri klub versenyzője – jelentette ki Császár Zoltán, független képviselő a múlt heti egri közgyűlésen. “Mit nem mond az a képviselő” rovatunk következik.

Hadd legyünk kicsit elfogultak: mi tiszteljük, és “szeressük” kiváló bajnokunkat (örülünk, hogy van nekünk), úgyhogy most megvédjük, már ha egyáltalán szükség van rá.

Talán nemcsak magam nevében beszélek, de Császár Zoltán képviselő, nekünk “eccerű” médiamunkásoknak a megmentőnk. Ugyanis amikor már laptop felé görnyedve épp bealudnánk a monoton-maraton egri közgyűléseken, ő Colombo módjára, ráncolt homlokkal, halántékra tett kézzel, “ööö, csak még egy kérdés” közbeszúrással, szót kér. Ilyenkor mint egy friss szellő vidám, várakozással teli derű szalad végig az újságírói padsoron. Csak hátradőlünk, és élvezzük a sok humorral, iróniával fűszerezett felszólalást.

Múlt héten azonban nem örültünk annyira az egyik inkább be, mint felszólalásának. Bár most is volt két jó megvillanása (kezdeményezte hogy legyen Gül baba kertje az egri várban, illetve kijelentette, hogy orgonás misére fizet be a Bazilikába, ha az egriek “ingyen futkározhatnak egészség szempontból” rekortán futópályán), de az már annyira nem tetszett nekünk, hogy közvetlenül vagy közvetve megpiszkálgatta kicsit egri büszkeségünket Cseh Lacit.

Persze legyünk igazságosak: nem fejtette ki pontosan, mit ért azalatt:  nem kap elég nyilvánosságot, hogy Cseh Laci az egri klub versenyzője.

Ez vajon mit jelenthet? Talán az önkormányzat nem költ reklámkampányra, hogy CSEH LÁSZLÓ=EGER, esetleg Laci nem hangoztatja orrba-szájba, hogy a mi fiunk? Ez utóbbi amúgyis elég röhejes és kivitelezhetetlen lenne, mondjuk egy futam után: Helló! Cseh László vagyok, épp most szereztem egy aranyat és egyébként Egerben edzek. Vagy: az utolsó 20 méteren kicsit elfáradt a karom, de nem gond, mert spártai, akarommondani egri vagyok.

Némi túlzással, de szerintünk Cseh László olyan Egernek, mint a Hungaroring Budapestnek. És bár a mogyoródi aszfaltcsíkkal, Lacival kapcsolatban is lehet ugyan arról polemizálni mennyire éri meg anyagilag a városnak (négymilla önkormányzati támogatás sok egy ilyen legendáért? Naná, hogy nem), de hosszú távon ahogy Budapest a Hungaroringgel, Eger  is nagyot nyer vele, főleg ha a “mi színeinkben” lesz olimpiai bajnok. Úgy legyen, ámen!

Pár cikk, ahol azért mindig meg van említve, hogy LACI=EGER:

BLIKK interjú  (itt a cikk végén lévő névjegyben van benne, hogy az egri klub színeiben versenyez)

HEOL cikk (itt maga Laci említi az Egri Klubot)

Magyar Idők cikk (neve mellé oda van biggyesztve az Eger szó az év sportolójaként)

Cseh Laci legfrissebb sikereiről ITT olvashatsz:

 

Eger Hírek fotógaléria: Újrázott az ZF-Eger a BL-ben

Megszerezte második győzelmét a Bajnokok Ligája főtáblájának 2015/16-os idényében az egri férfivízilabda csapat. Pontos támadójátékkal, hazai pályán diadalmaskodott a Spandau felett 10:5-re. 

A betegséggel küszködő Milos Csuk, valamint a legutóbbi BL-meccsen piros lapot kapó Dabrowski Norbert nélkül vágott neki szerdai esti, Spandau 04 elleni mérkőzésének a ZF-Eger férfi együttese.

Két gyors emberelőny kiharcolása után két gólt is szereztek az egriek. A németek is gólgyártásba kezdtek, egy találatuk volt, de a ZF-Eger is betalált hálójukba az első negyedben. A második negyedet 2 gólos, míg a harmadikat 4 gólos előnnyel zárta a házigazda ZF-Eger. Az utolsó negyed első gólját a Spandau szerezte, de az egrieket ez nem keserítette el, végül 10:5-re hozták ki a végeredményt magabiztos győzelemmel.

Részletes beszámolót és statisztikát az egrivizilabda.hu-n olvashatsz.

Tekintsd meg elsőként a meccsről készült fotógalériánkat:

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert