BOLDOG SZÜLŐ TUD BOLDOG GYERMEKET NEVELNI

boldog-Gyongyosi-Csalad-es-KarrierPont

A szülők többsége nyitott arra, hogy tanulja a gyermeknevelést

AZ ÖSZTÖNÖS ÉS A TUDATOS SZÜLŐK ARÁNYA NAGYJÁBÓL EGYENLŐEN OSZLIK MEG MAGYARORSZÁGON – EZ DERÜL KI EGY MOST ELVÉGZETT, KÖZEL 300 FŐ MEGKÉRDEZÉSÉVEL KÉSZÜLT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSBÓL.

A felmérés szerint a tudatosan nevelő szülőknek azért fontos az önképzés, mert szeretnének egészséges lelkivilágú gyermeket nevelni, hogy később kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőlük.

Figyelemre méltó tendencia a mai Magyarországon, hogy a fiatal szülőkben mennyire nő az igény nevelésük tudatossá változtatására. Az Újrahangolás Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ friss felméréséből kiderült, hogy a válaszadók több mint kétharmada tanulná is a gyermeknevelést, ami nagyon bölcs hozzáállás, hiszen ez is egy életen át tartó munkafolyamat és jó, ha tudatos alapokon kezdődik meg az építkezés.

A generációs nevelés, tehát az anyák, nagymamák tapasztalatain alapuló nevelés ma már kiegészül gyermekneveléssel kapcsolatos könyvekkel, workshopokkal és képzésekkel. Éppen ezért indult el a központ alapítója, Várnai Myrtill pszichológus szervezésében az országban elsőként gyermekcoaching tanfolyam szülőknek és pedagógusoknak, kicsikkel és tinédzserekkel foglalkozó szakembereknek egyaránt.

„A most elvégzett közvélemény-kutatásban a szülők szinte teljes egésze, 94 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy boldog szülő tud boldog gyermeket nevelni, és ennek érdekében egyre nyitottabbak is az önismereti munkára, amit a tanfolyamon néhány nap alatt elsajátíthatnak” – fogalmazott Várnai Myrtill.

GÁTLÓ PARANCSOK

A szülői önismeret és a tudatos nevelés egyszeregye az úgynevezett gátló parancsok. Ezek megismerése adja mind a szülőknél, mind a gyermekeknél a tanítás alapját. Horváth Evelin, a központ vezetője és trénere elmondta: „Gyermekkorunkban szüleinktől vagy közvetlen környezetünkből olyan tiltó üzeneteket kaphatunk verbális és nonverbális, tudatos és nem tudatos formában egyaránt, melyek óriási akadályokat gördítenek felnőtt énünk elé. Olyan negatív viselkedésmintákat, szerepeket, félelmeket építenek be leginkább a nem tudatos elménkbe, személyiségünkbe, mellyel mondhatjuk, hogy a küzdelmekkel és kudarcokkal teli élet szinte garantált. Szeretnénk rámutatni a gátló parancsok sorsbeli jelentőségére és arra, hogy miért fontos foglalkozni velük. Ezek a generációs blokkok olyan jelentős elakadásokat képeznek az életútban, melynek feloldása kikerülhetetlen ahhoz, hogy kiteljesedett, harmonikus és boldog életet éljünk. A témában hamarosan megjelenő könyvünk valójában a kulcs, ami minden zárba illik.”

„A gátló üzenetek vajóban olyan parancsok, amit tudat alatt ad a szülő a gyermekének. Mi is megkaptuk a szüleinktől, de odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy a mi gyermekeink már ne kapják ezeket meg. Ezen a ponton jön be a tudatosság, amikor tudjuk, mivel mit árthatunk, javíthatunk, mivel mit érhetünk el, ezáltal odafigyelve nevelünk” – magyarázta a pszichológus.

Várnai Myrtill hozzátette: a gátló parancsok később is megmaradnak, és e mentén éli tovább az ember a felnőtt életét, ami a problémákhoz vezethet. Ezek egy idő után elavult programokká, mintákká válnak, és megakadályozzák a sikeres, nyugodt, boldog életet. Ha pedig egy szülőnek vannak ilyen programjai, akkor gyermeke életét is könnyen megmérgezheti ezekkel a blokkokkal.

NEM HATSZÁZ DOLGON KELL VÁLTOZTATNI

Az Újrahangolás Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ oldalán ingyenes kérdőívekkel a szülők mérni tudják, hogy ők maguk milyen gátló parancsokat kaptak meg és működtetnek, és melyeket adtak már át gyermekeiknek. Miután beazonosításra kerültek ezek a tiltó üzenetek, oldásokkal, megengedésekkel, megerősítésekkel korrigáljuk azokat, majd az új, pozitív viselkedésmódokat integráljuk a személyiségbe.

A „Ne légy gyermek” parancs esetében a szülők például saját problémájukba bevonják a gyermeket, emiatt korán fel kell nőnie, a szülők és az élet nehézségeivel foglalkoznia. Várnai Myrtill szerint nagyon hibás folyamat, ha valakinek a lánya a barátnője, mert a gyermeket valójában megterhelik szülei magánéleti nehézségei, de mivel az édesanyja barátnőként tekint rá, meg kell hallgatnia. A szerepek megtartása fontos még egy szeretet alapú szülő-gyermek kapcsolatban is.

„A 12 gátló parancs egy-egy halmazt képez, és ezekről kell modell szinten beszélgetni. Nem hatszáz dolgot kell megváltoztatnunk, hiszen az ebből eredő viselkedések tárháza nagy, elvesznénk benne, de ha jól fókuszáltan ezeket megismerjük és kigyomláljuk, változik a szülő, a gyermek és megváltozik mindenkinek a személyes élete minden területen” – zárta szavait a pszichológus.

Fülöp Henrik

Facebook

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor