Az új, kibővített Családok Otthonteremtési Kedvezménye, vagyis a CSOK sokakat foglalkoztat, hiszen akár 10 millió forintot is nyerhetnek vele a családok. Leginkább a kétgyermekeseknek égető most a kérdés, vajon megéri-e bevállalni még egy gyermeket az ajándékmilliókért cserébe. A Pénzcentrum most kiszámolta, mennyibe is kerül, ha egy család úgy dönt, jöhet a harmadik baba.

Idén januártól még kedvezőbb feltételekkel igényelhető az egyösszegű vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a CSOK. Egy gyerek esetén 600 ezer forintot kaphatunk, a kétgyermekes családok támogatása 2,6 millió forintra bővült, a háromgyerekeseknek pedig egy teljesen új program jött létre. A program része, hogy új építésű ingatlanra 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás mellett 10 millió forint összegű, 25 éves, maximum 3 százalékos lakáshitelt biztosít az állam.

Emiatt nagyon sok kétgyermekes család gondolkodik jelenleg azon, vajon megérné-e bevállalni a harmadik gyereket az ajándék milliókért cserébe. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi népszámlálása során 388 598 olyan család volt, ahol a szülők házasságban éltek és már két gyerekük volt.

A mostani CSOK egy páratlan lehetőség, amire eddig nem volt példa, és nagy segítséget jelenthet a családoknak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy megfontoltan, mindent alaposan átgondolva hozzunk döntést, amikor a harmadik gyermek vállalása mellett döntünk. Ez nemcsak anyagi kérdés, bár a gyermek felnevelése jelentős anyagi vonzattal jár, amivel mindenképpen számolni kell

– mondta a Pénzcentrumnak Kiss Márta, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöki referense.

Na de mennyibe is kerül a harmadik gyerek?

Mivel a különböző életkorban lévő gyerekek eltérő kiadással járnak, külön néztük meg, hogy mennyit kell költeni egy 0 – 7 éves, egy 7 – 14 éves, és egy 14 – 18 éves gyermekre. Mutatjuk, mennyibe kerül a harmadik gyerek felnevelése születésétől kezdve egészen 18 éves koráig.

7 éves korig

Az orvosi vizsgálat, a terhesvitaminok, az egészségesebb életmód, a kórházi díjak és az esetlegesen adott hálapénz összege alkalmanként akár több tízezer forintra is rúghat. Ráadásul mivel a terhességi vizsgálatokat rendszeres gyakorisággal kell végezni,

már a kicsi megszületése előtt akár több százezer forintos kiadásunk lehet.

Még ha az olyan alapvető felszerelés, mint a babakocsi, a babaruhák, játékok és bútorok meg is maradtak, és örökölni tudja őket a harmadik gyerek, akkor is magas költséggel jár egy újszülött. Miután megszületett a baba, számolni kell a pelenkával, a tápszerrel, a gyógyszerekkel, illetve az egyéb, kifejezetten csecsemőknek készült élelmiszerekkel is. Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint a szülők csecsemőkorban átlag 25-35 ezer forinttal számolnak havonta, amit teljes mértékben a kicsire költenek. Később ez az összeg még magasabb, ugyanis

a gyerekek növekedésével a költségek is növekednek.

Így a gyermek első hét évében megközelítőleg 2,5 – 3 millió forint is lehet a családi kiadás. A többgyerekesek ugyanakkor nagyon sok tételen spórolhatnak, hiszen a testvérek például megoszthatják ugyanazt a szobát, ruhákat és játékokat is örökölhetnek egymástól.

7 – 14 éves korig

A gyermeknevelés során az első néhány évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti. Bár a tanszerárak csökkentek az utóbbi években, még mindig elképesztően drága az iskolakezdés, minden évben több tízezer forintos költséget jelent. A Pénzcentrum becslései szerint minimum 40-50 ezer forintba is kerülhet gyerekenként az indulás, még úgy is, hogy mindenki ingyen kapja a tankönyveket. Mint ahogy az a fenti adatokból is látszik, egy általános iskolás korú gyermekre emellett havonta körülbelül 37 ezer forintot költenek a szülők, így ha ezzel számolunk, általános iskolás korban a nyolc év alatt közel 4 – 5 millió forintot is költhetnek a szülők egy gyermekre.

14 – 18 éves korig

A szülők által a gyerekre költött összeg egy középiskolás korú esetében már körülbelül 50 ezer forintra nő havonta. Bár a felmenő rendszerben a most születetteknek már nem kell majd fizetnie a tankönyvekért, a középiskolákban előfordulhat, hogy a diákoknak az alaptankönyveken túl más könyveket is meg kell vásárolniuk. Emellett szintén meg kell venni a tanszereket, a beiskoláztatásnak is vannak költségei, nem is beszélve arról, hogy a szükséges tudás megszerzéséhez ma már egyre nagyobb technikai követelmény is társul, mint például a számítógép, a notebook, vagy a szélessávú internet. Ezen felül a magánórák, a nyelvvizsga, a jogosítvány, az étkezési és esetleg utazási költségek, valamint a szalagavató és ballagás mind feljebb nyomhatják az árakat, ami évente akár milliós kiadást is jelenthet gyermekenként.

18 éves kor után

Bár 18 éves kor után hivatalosan felnőttnek számítanak, a legtöbb szülő nem engedi el rögtön a gyermeke kezét, hanem továbbra is segíti anyagilag. A középiskola után azonban még magasabb költségekkel kell számolni, az egyetemi, vagy főiskolai tandíj, a lakhatás, étkezés, és egyéb kiadások havonta akár 90 – 100 ezer forintot is felemészthetnek.

Akkor mennyi az annyi pontosan?

Bár konkrétumot nehéz mondani azzal kapcsolatban, hogy egy családon belül mennyibe is kerül a harmadik gyerek, annyi bizonyos, hogy a 18 év alatt még a legalapvetőbb szükségletek összege is többmilliós nagyságrendű. Több felmérés is azt igazolja, hogy egy gyermek vállalása a születésétől az egyetem vagy főiskola elvégzéséig átlagosan 13-15 millió forint plusz költséggel is járhat.

Forrás: Pénzcentrum

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor