Néhány héttel ezelőtt már az utolsó kivitelezési munkálatokat is befejezték annál a 365 fix telepítésű közlekedésbiztonsági ellenőrzőpontnál, melyek működése 2016-fog megkezdődni. Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával kiépült Véda elnevezésű rendszer nem csak az abszolút gyorshajtók bírságolására lesz alkalmas.

Mint azt az országos rendőr-főkapitány helyettese, Halmosi Zsolt elmondta, a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Hírportálunk korábban már beszámolt arról Egerben, hol szereltek fel ilyen eszközt.
A rendszer működésének bemutatására ezúttal készítettek egy videót is, íme:

Az eszközöket 2016 elejétől infokommunikációs vizsgálatnak vetik alá, a rendőrség csak azt követően kezdi meg a mobil sebességmérők egyéb funkcióinak, illetve a fix KKEP-knek az alkalmazását, hogy meggyőződött az adatbázisok és az eszközök rendszerszintű együttműködéséről – közölte Halmosi Zsolt. A rendszer üzembe állításától azt remélik, hogy az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően a 2010-es adatokhoz képest a felére csökkenjen 2020-ra a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Ez Magyarország esetében a 2010-es 740 áldozattal szemben 370-et jelent – tette hozzá a vezérőrnagy.Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a sebességmérésen túl a rendszer alkalmas lesz más jogsértések – a többi között a biztonsági öv használatának elmulasztása, a záróvonal átlépése, a kötelező haladási irány megszegése, a tilos jelzésen áthaladás – dokumentálására is. Annak segítségével kiszűrhetőek a forgalomból kivont vagy lopott járművek, a műszaki vizsga vagy a kötelező biztosítás hiánya – sorolta a főosztályvezető.

A Véda három fő elemből áll:

  • a mobil és fix KKEP-kből
  • a közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszerből (KAFIR)
  • a külföldiek megállítására beszerzett 26 db Skoda Octavia RS-ből.
Wordpress SEO Plugin by SEOPressor