December 21-e, hétfő a határidő. Ha még nem tudja, hogy mit kell tenni ki- és belépéskor, mire figyeljen, és kinek melyik éri meg jobban – most segítünk.

A határidőkre az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), valamint a kisvállalati adó (kiva) alanyainak és ezen adónemek hatálya alá belépni szándékozóknak érdemes odafigyelni, mivel decemberben több határidő érintheti őket, valamint ekkor lehet dönteni az adónemek hatálya alól történő esetleges kilépésről.

Az evát, vagyis az egyszerűsített vállalkozói adót az egyéni vállalkozók, az ügyvédi irodák, a betéti társaságok és a közkereseti társaságok választhatják. Valamennyien december 21-éig dönthetnek arról, szeretnének-e továbbra is evások maradni. „Aki idén evás volt és 2016-ban is az szeretne maradni, és a feltételeknek megfelel, semmi teendője nincs. De fontos, hogy adótartozása nem lehet” – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Dr. Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője.

Annak kell nagyon figyelni, aki ki akar lépni, vagy be akar lépni az eva alá. Egyéni vállalkozóknak a T103-as, míg a társas vállalkozásoknak a T203-as nyomtatványt kell keresni. Ezeket a nyomtatványokat a NAV honlapján és az ügyfélszolgálatokon is elérhetik.

Vannak, akiknek az eva éri meg jobban, míg vannak, akiknek a kata. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogy kinek, melyik adónem ideálisabb, mindenképpen egyéni kalkulációt érdemes készíteni, mert akár százezreket is megspórolhatnak – mondta Kis-Vén Valéria, közgazdász, adótanácsadó.

A katánál, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójánál havi 25, 50 vagy 75 ezer forintos adóösszegről beszélünk. Aki másodállásban végzi tevékenységét, annak az adó összege 25 ezer forint, míg akik főállásban, azoknál 50 vagy 75 ezer forintos adótételt jelent havonta a kata. De ennek az összegnek a befizetésével megfizeti az egyén a saját járulékait és adóját, és a vállalkozási nyereségadót is – ismertette Kis-Vén Valéria. Hozzátette: ha az adózó a katát választja, abba az év során bármikor beléphet vagy akár ki is léphet belőle.

Az ügyintézés az eva és a kata esetében is történhet elektronikusan, ügyfélkapun keresztül és papíron is, míg a kivánál, azaz a kisvállalati adónál csak elektronikus úton – magyarázta a NAV adószakmai szóvivője.

A kivát, azaz a kisvállalati adót azok a cégek választhatják, amelyek 25 főnél több embert nem foglalkoztatnak, illetve az 500 millió forintot nem haladhatja meg a bevételük és a mérlegfőösszegük. A kivánál 16 százalékos adókulcs van, ez váltja ki a nyereséget terhelő adót, és a bérek után fizetendő közterheket.

Januártól egyébként a személyi jövedelemadó is csökken 16 százalékról 15 százalékra, így ezáltal több marad az emberek zsebében, továbbá változni fog a bevallás menete is – hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, aki azt is elmondta, hogy a NAV honlapján minden információt megtalálható.

Forrás: hirado.hu

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor