Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról a nagyszabású fejlesztéstervről, amely a Markhot Ferenc Kórházat hivatott felújítani és kívülről, belülről kevésbé elmaradottá tenni.

tveger2.jpg

A beruházás egyik projektje a régi, elavult épületek teljes ledózerolása és átalakítása.

tveger.jpg

A 45 éves épületegyüttes bontása már októberben elkezdődött. Ebben a két épületben volt megtalálható a vérellátó, a központi laboratórium és a gyermekosztály, mely lebontott épületek helyén a tervek szerint parkot hoznának létre. A gyermekosztály azóta átmenetileg a hotelépületben működik, melybe a visszaköltöztetést 2016 januárjára tervezik. Ezt követően megkezdődhetnek majd a régi helyek felújításai is. S ugyan az építkezés még javában folyik, de a legfrissebb információk szerint a központi laboratórium és a vérellátó már beköltözhetett a kórház vadonatúj épületébe.

eger_hu.jpg

A beruházás kiterjed egyébként bizonyos kórházi műszerek beszerzésére is (műtő felszerelések, röntgen készülékek, ultrahang, CT- és MR – berendezés), közel hatmilliárd forint értékben.

Ezen felül az új, háromszintes technológiai tömbben több osztály is helyet kap majd: sürgősségi betegellátó osztály, a központi intenzív és aneszteziológiai osztály, a központi laboratórium és a sterilizáló és higiéniai osztály, továbbá az új műtőblokk, a csecsemő- és gyermekosztály, a gyermek sürgősségi ambulancia, a dokumentációs és informatikai osztály.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor