Tizenhat ember sérült meg – többségük könnyebben – annak következtében, hogy tűz ütött ki szilveszter éjszaka Dubaj egyik felhőkarcolójában. A lángok az épületnek legalább húsz emeletére kiterjedtek.

Az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak nem sokkal a tűzoltási munkálatok megkezdése után a polgári védelem vezetője még azt mondta, hogy nincs sérültje a tűzesetnek. “Senkiben nem esett kár, hál’ Istennek… (a tűz) nem fogja befolyásolni az ünnepség folytatását” – mondta.

Az emírség kormányának sajtószolgálata csak később jelentette be, hogy vannak sérültek. E tájékoztatás szerint tizennégyen könnyebb sérülést szenvedtek, egy személy közepesen súlyosan sebesült meg, egy másik pedig szívinfarktust kapott, de nem halt meg.

A tűz az Address Downtown Hotel 63 emeletes épületében ütött ki, mégpedig a világ legmagasabb felhőkarcolójának, a 828 méter magas Burzs Kalifának a közelében. Nem messze a helyszíntől nagy szabású tűzijátékot rendeztek, de egyelőre semmi sem utal arra, hogy ennek köze lenne a szállodatűzhöz.

Egyes jelentések szerint a tűz a hotel huszadik emeletén keletkezett, onnan terjedt tovább az épület többi részére. A tűzoltók rendkívül gyorsan a helyszínre érkeztek, mivel nemcsak a szálloda vendégeinek, hanem a Burzs Kalifa környékén szilveszteri ünneplésre összegyűlt tömegnek a biztonságát is védeni kellett.

Több helyszínen is terveztek tűzijátékot, az egyik helyen el sem kezdték a műsort, mert buszokkal el kellett szállítani a lángoló hotel közeléből az emberek egy részét.

Nem sokkal ezután az emírség hatóságai már azt jelentették be, hogy a tűzet 90 százalékban sikerült megfékezni, és a tervezett újévi ünnepségeket folytatják, felhasználva az e célra odavitt 1,6 tonna tűzijátékot.

Forrás: MTI

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor