A Kúria döntése alapján három évre visszamenőleg ki kell fizetni az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak az eddig visszatartott cafeteriát.

A döntés 1500 dolgozót érinthet, ami évente összesen csaknem 162 millió forint kifizetését jelenti. A kórház a 2013-as államosítás óta nem ad az alkalmazottainak béren kívüli juttatást, holott a 2010-ben megkötött megállapodás a mai napig is érvényes – írja a NOL.

Az ügyben korábban már született döntés, akkor első fokon az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, jogerősen pedig az Egri Törvényszék is precedens értékű döntést hozott. Ezt most a Kúria is megerősítette, így a Markhot Ferenc kórház kénytelen kifizetni az évek óta elmaradó béren kívüli juttatásokat.

Székely Tamás, a felpereseket képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a kórház csak az időt húzta ezzel az újabb fordulóval, hiszen a korábbi, az intézmény számára kedvezőtlen bírói döntések után egyértelmű volt, hogy nincs kibúvó, az állami tulajdonú intézménynek fizetnie kell.

A szakszervezetnek nem az volt a célja, hogy fizetés- és működésképtelen helyzetbe hozza a kórházat, hanem az, hogy az állami tulajdonba került intézmény új gazdája – vagyis az állam – stadionok építése helyett fizesse meg tisztességesen az egészségügyi dolgozóknak legalább azt, ami jár – tette hozzá az szervezet alelnöke.

Székely kitért arra, hogy a munkáltató a 2013-as államosításkor úgy gondolta, hogy a korábban kötött szerződéseket nem kell betartania, így történhetett meg, hogy a dolgozók éveken keresztül nem kapták meg a korábban nehezen kiharcolt a cafeteriát.

A MASZSZ alelnöke szerint az egri eset pozitív példa lehet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik elvesztették a korábbi szakszervezeti megállapodásban rögzített béren kívüli juttatásaikat.

Forrás: 24.hu

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor